A 2024/25-ös tanév első tematikus hétvégéje szeptember 13-15. között zajlott, amely az Evangélikus Roma Szakkollégium diákjainak életében fontos közösségépítő esemény volt.
Pénteken a tanévnyitó ünnepséggel kezdtünk, ezúttal meghitt, zárt körben rendeztünk meg. Az alkalom az „Atyám, két kezedben” című református énekkel indult, majd igazgatónő igehirdetésében Pál apostol Korinthusiakhoz írt első leveléből, a 16. fejezet 14. versére épített, amely így szól: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” Az üzenet központi gondolattá vált az egész esemény számára, a szeretet és az egymás iránti tisztelet jelentőségét emelte ki minden szakkollégista, az újonnan érkezettek számára is. Az istentiszteletet közös imával zártuk, amelyben az új tanév sikeréért – mind a tanulmányokban, mind a magánéletben – kértek áldást a jelenlévők. A tanévnyitó alkalmából minden hallgató kapott egy könyvjelzőt az aktuális igével, emlékeztetve őket az üzenet fontosságára. Az ünnepséget szendvicsvacsorával zártuk, majd a hallgatói önkormányzat által szervezett verébavatóval folytattuk.
Szombaton egész napos közösségi programra került sor. Bár, az eredeti tervünk szerint a Bolyai téren bográcsozással készültünk, az esős időjárás miatt ezt átszerveztük: igazgatónő konyhájába helyeztük át a lecsófőzést, miközben a hallgatók a K14-ben közösségépítő programokon vettek részt. A délelőtt egy nonverbális kommunikációt fejlesztő játékkal indult, amelyben a résztvevőknek a születési hónapjuk szerinti sorrendben kellett elhelyezkedniük, azonban csak A3-as lapokon lépkedhettek, ami különösen próbára tette az együttműködésüket. Ezt követően aláírásgyűjtő játék indult, ahol a cél az volt, hogy minél több aláírást szerezzenek a megadott tulajdonságokkal rendelkező társaiktól. A délután további programja a szociális képességeket fejlesztő játék volt, a FEJ – JEL, ez az üzenetek gyors és hatékony átadásának képességét célozta meg.
A nap további részében négyfős csoportokra osztottuk a hallgatókat és arra kértük őket, hogy dolgozzák ki, milyen célokat és elvárásokat fogalmaznak meg az elkövetkező félévre az intézmény és önmaguk számára. Kiváló ötletek és fontos gondolatok születtek: a tisztelet, egymás támogatása és a közösség kohéziójának erősítése, mind központi téma volt.
A nap végén közösen értékeltük a programokat, majd megérkezett a frissen elkészült lecsó is mindenki megelégedésére.
A hétvégét vasárnap délelőtt istentisztelettel zártuk a Bolyai téri evangélikus kápolnában, közösen adtunk hálát a sikeres programért és az előttünk álló félév kihívásaiért.
A közös élmények és a közös gondolkodás fontos szerepet játszanak abban, hogy a Szakkollégium erős, összetartó közösséget alkosson. A tanév első tematikus műhelymunkáján a közösség ereje és az egymás iránti szeretet hangsúlyozása volt a legfontosabb üzenet, mellyel erős alapot igyekeztünk adni az elkövetkező hónapok kihívásainak leküzdéséhez.
Ami pedig az újak beavatását illeti…
Az Evangélikus Roma Szakkollégium verébavatóját a diákönkormányzat hozta divatba évekkel ezelőtt. S mivel jobb ezen mielőbb túlesni, a most tisztséget viselő diákvezetők pedig úgy ítélték meg, hogy elég jól együtt van a csapat egy kis önfeledt gonoszkodáshoz, már a szeptemberi tematikus hétvégén megejtették a beavatást!
A verébavató különféle játékai, feladatai nem arról szólnak, hogy az új tagnak könnyű, komfortos és kellemes legyen, de ügyesen megoldották, tehát a felvételi bizottság jó munkát végzett: csupa közénk való, derék, bevállalós fiatal érkezett, megfelelő humorérzékkel. A feladatok egyébként évről-évre változnak az aktuális szervezők ízlése szerint, de két elem állandósulni látszik: a titkos recept szerint készülő varázsital elfogyasztása elengedhetetlen a szakkollégistává válás érdekében – nyilván a „neked se legyen jobb, barátom, mint nekem volt” mottó jegyében – ; majd a ceremónia végén a résztvevők két csoportra válva, egymással szembe fordulva helyezkednek el és a már hagyománnyá vált esküt fennhangon mondják a verebek a már régi szakkolis társaiknak.
A 2024/25-ös tanév első tematikus hétvégéje szeptember 13-15. között zajlott, amely az Evangélikus Roma Szakkollégium diákjainak életében fontos közösségépítő esemény volt.