Sztojka Attila, társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkár, Országgyűlési képviselő látogatta meg intézményünket 2025. május 9-én. A motiváló együttlétet közösségépítő programmal folytattuk.
Sztojka Attila, társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkár, Országgyűlési képviselő látogatta meg intézményünket 2025. május 9-én. Sztojka Attila a kezdetektől nyomon követi a szakkollégiumokban folyó munkát, erős támasza azoknak a törekvéseknek, melyek a roma értelmiség létrejöttét célozzák. Saját példájának felmutatásával teszi a legtöbbet. Nem feltétlenül csak az életrajzában jól mutató adatokkal, hogy szociálpedagusként nevelőtanárként dolgozott, illetve az esztergomi Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója is volt. Inkább megküzdéstörténeteivel hat, azzal az életfelfogással, amivel ő maga is legyőzte a sztereotípiákból, rasszizmusból emelt nehézségeket pályája során.
A társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkár a Nyíregyházi Egyetem rektorával, dr. Szabó Györggyel időzött a szakkollégisták között, a kötetlen beszélgetés után a diákönkormányzat által összeállított programmal folytatódott a májusi műhelymunka.
Péntek délután SztáRom címmel tehetségkutatótóval szórakoztatták magukat a fiatalok. A koncepció szerint mindenkinek meg kellett volna mutatkoznia a pódiumon, de csak a társaság fele érzett elég elszánást, hogy énekkel, tánccal, zenével, saját készítésű videóval, avagy bűvészmutatvánnyal kápráztassa el a többieket. A zsűri természetesen nem volt könnyű helyzetben, amikor kihirdette a végeredményt: a rappelő Bak Friderika, az ugyancsak énekes Vass Zsenya és a furulyás-vetítős Szabó Kinga - Jóni Csaba páros kapta a serleget és a legtöbb édességet.
Szombaton közösségi nappal folytatta a diákönkormányzat: önismereti és csapatépítő játékokkal, kreatív feladatokkal készültek, és kiváló munkát végeztek társaik egész napos foglalkoztatása érdekében. Köszönet a fáradozásért Balogh Szandi, Farkas Laci, Vadász Vivi!