Keresztesi Anna, a Debreceni Egyetem harmadéves, levelező tagozatos kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója szakmai gyakorlatát tölti az ERSZK-ban. Ő készítette a 2024-es év összefoglalóját:
Elbúcsúztunk a 2024-es évtől és ezzel emlékezni is szeretnénk pár felejthetetlen pillanatra, amit ebben az évben élhettünk át, a teljesség igénye nélkül.
Januárban ellátogatott hozzánk a Bajoroszági Diakónia szakmai vezetője. Sandra Schuhmann és munkatársa, Fenja Lüders elsősorban a felzárkózás és a menekült-kérdés problémáit és megoldásait tanulmányozta Magyarországon.
Februárban, a tanév második szemeszterével ismét elkezdődtek a tematikus hétvégék. Azon a pénteken a Nyíregyházi Egyetem Lego-Stúdiójában vettünk részt egy motivációs és ismeretterjesztő, bevezető előadáson. Ezután pedig a vakok, látási nehézségekkel küzdő embertársaink iránti érzékenyítés volt a célunk, ezért meghívtuk a szakmai műhelymunkánkra Nemes-Nagy Tündét, a Vakok és Gyengénlátók Megyei Egyesületének elnökét. Még ezen a hétvégén, szombaton és vasárnap megküzdés történetekkel dolgoztunk a Független Színház kiváló szakembereivel, régi barátainkkal, Lakatos Luciával, Balogh Rodrigóval és Szegedi Tamással…
Márciusban megünnepeltük a Nőnapot, valamint az aktuális műhelymunka keretében a spirituális modul részeként "Húsvét a magyar képzőművészet tükrében" címmel tartott előadást Laborczi Géza lelkész, intézményünk igazgatótanácsának elnöke. Aztán kézműveskedtünk, ugyancsak a kereszténység legnagyobb ünnepére hangolódva. Majd a Független Színház szakembereivel megkezdett munkát folytattuk.
Áprilisban a Nemzetközi Roma Nap apropóján rendhagyó kommunikációs órát tartottunk, illetve még ebben a hónapban a szakmai műhelymunka keretén belül a tiszadobi Andrássy-kastélyba látogattunk.
Május sűrű hónap volt. Többek között megújult a Szakkollégium Diákönkormányzata, végzős szakkolisaink sorra adták le szakdolgozataikat és természetesen a hónap szakmai műhelymunkáját is megtartottuk: a Sors/Képek című kötet feldolgozása mellett részt vettünk az MME Északi Egyházkerületének missziói napján Miskolcon, és önkéntes munkánkkal jelentősen hozzájárultunk az Oltalom Szeretetszolgálat Családok Átmeneti Otthonának gyermeknapi rendezvényéhez.
Júniusban a Görögkatolikus Múzeum "Ablak az örökkévalóságra" című állandó kiállításának különleges tárlatvezetésén vettünk részt, amit dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke tartott. A tanévet is lezártuk, abban a biztos tudatban, hogy dolgos nyár előtt állunk.
Júliusban nagy büszkeségünkre 11 szakkolisunk vehette át diplomáját, akik remek bulival búcsúztak egymástól, életük e fontos szakaszától és közösségünktől.
Ebben a hónapban került megrendezésre a 14. Szélrózsa – evangélikus ifjúsági találkozó is, amelynek a Nyíregyházi Egyetem adott otthont, s mi februártól készültünk arra, hogy ott valami fontosat tudjunk mondani a többségi társadalom ifjúsága számára. A Független Színházzal folytatott munka – ezernyi izgalommal, váratlan fordulatokkal, szorgalmas próbákkal –felvértezte a szakkollégistákat és képesek voltunk színpadon, sok-sok ember számára elmondani, miért, hogyan nehéz ma Magyarországon cigánynak/romának lenni, a generációs szegénységből kiemelkedni... Mindenkinek a maga kereszteje...Senki sem viseli magán könnyű szívvel a bélyeget - köszönjük Lakatos Lucia és Balogh Rodrigó, hogy megtanítottátok nekünk, hogyan tudunk beszélni erről mégis...
Felvételit is hirdettünk a leendő szakkolisaink számára, közben nagyon szurkoltunk egykori hallgatónknak, az ökölvívó Kovács Ricsinek, aki részt vett a párizsi olimpián és 5. helyen zárt. Nagyon büszkék vagyunk Tanár Úrra, a Bajnokra!
Augusztusban izgatottan vártuk a leendő szakkolisaink jelentkezését, a szokásos Bevonótábort, melyet ismét Verbatanyán szerveztünk meg.
Szeptemberben elindult a 2024/2025-ös tanév, amit először azzal az országos tanévnyitóval kezdtünk meg Hajdúböszörményben, amit a Keresztény Roma Szakkollégiumok Hálózata és a Roma Szakkollégiumok Egyesület szervezett, majd pedig megtartottuk a saját tanévnyitónkat is. A félév első tematikus hétvégéjét közösségépítésre szántuk és az új hallgatóinkat is bevontuk a szakkollégium életébe a Verébavatón.
Októberben a Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégium menedzsmentje Közéleti akadémia címmel tartotta az első tréninget, és mind egyenletesebb tempóban teljesítettek a szakkollégisták az önkéntes munkában: segédkeztek többek között az ibrányi Iránytű Tanodában, az olcsvai FeTe JelenLétPonton, a nagykállói Somnakuno Drom Női Civil Egyesület háza táján, és folytatva a hagyományt, az 1956. október 23-i forradalom városi megemlékezésének is részesei voltunk a roma mártír, Dandos Gyula emléktáblájánál.
Novemberben is sok esemény zajlott a szakkollégium életében. Elég lenne arra emlékeznünk, hogy szakkollégistáink összefogásának, keze munkájának köszönhetően megszépült a klubhelyiségünk, de az is példa nélküli, hogy négy szakkollégistánk megmérettetett a Nyíregyházi Egyetem Tudományos Diákköri Konferenciáján, ahol első és második helyezéseket értek el, tovább jutva az OTDK-ra: Máté Eugénia, Német Rita és Stekler Dávid szociálpedagógia szakon, Feifer Mercédesz pedig képi ábrázolás szakon. A szakmai hétvégén pedig folytattuk a Közéleti Akadémiát is. Az utolsó hétvégén egy rendkívüli tréningen vehettek részt a fiatalok – kommunikációs önvédelem, avagy eszközök, módszerek a verbális bántalmazás ellen a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület projektjében.
Decemberben rengeteget vállaltak a szakkolisok a karácsonyi előkészületek jegyében azokon a helyszíneken, ahol egyébként is önkénteskednek, kiemelkedik Olcsva, ahol a község karácsonyfájánál szervezett hagyományos gyertyagyújtás előkészületeiből is kivették részüket. Folytatni tudtuk a karácsonyi ajándékozási akció hagyományát is, ezúttal Stekler Dávid lépett fel ellenállhatatlan erővel, hogy állami gondoskodásba vett, befogadóotthonban élő gyerekeknek cipősdoboz-akciót szervezzünk.
Az évet pedig Bodrogkeresztúron zártuk a karácsonyi gálával, az angyalkázó ajándékozással közösen testvérintézményünkkel. A Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégiummal tartalmas, érdekes és izgalmas napokat töltöttünk együtt a Betlehem Pihenőházban.
Reméljük a 2025-ös év is ilyen sok új élményt tartogat számunkra.